Janikovszky Éva - író, költő, szerkesztő, gyermek- és ifjúsági könyvek írója

(Szeged, 1926. április 23. – Budapest, 2003. július 14.)

A Szegedi Tudományegyetemen filozófia, néprajz, magyar és német szakon folytatta tanulmányait. Ezt még kiegészítette az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia, pszichológia és politikai gazdaságtan szakokkal és tanári oklevelet szerzett.
Első munkahelyén a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tankönyvosztályának főelőadója volt, azután az Ifjúsági (később Móra) Könyvkiadó lektora lett, majd főszerkesztője. Sokáig dolgozott ebben a munkakörben. Eközben a Minerva Kiadó szerkesztői munkakörét is ellátta Nyugdíjba vonulása után továbbra is munkatársa, igazgatósági tagja volt a Móra Ferenc Könyvkiadónak. A Hölgyvilág című hetilapban is jelentek meg írásai.
Megalakulásától elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának.

Kimeríthetetlen témája a felnőtt-gyerek kapcsolat, a mindennapi élet - sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Nála a lemeznek (vagy ha jobban tetszik, az éremnek) mindig két oldala van, ezért minden esetben foglalkozik a gyerek és a felnőtt problémáival is.

2003. július 14-én hunyt el Budapesten.

Jobba Gabi - magyar színésznő, énekesnő

(Szeged, 1947. március 27. – Budapest, 1983. augusztus 29.)

A szegedi Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett oklevelet, és a kecskeméti pályakezdés után a 25. Színházhoz szerződött, s tagja maradt Népszínházzá történt átszervezéséig, majd annak tagjaként folytatta működését. Közben játszott a Mikroszkóp Színpadon, Debrecenben, Szegeden, a Szentendrei Nyári Játékokon, a Várszínházban, az Egyetemi Színpadon és a Gyulai Várjátékokon. Különös, fanyar egyéniségű színésznő volt, a tragikus szerepek álltak legközelebb egyéniségéhez. Ismert versmondó volt. Több sikeres önálló estet tartott: Petőfi centenárium, Buta Auguszt, Nosztalgia, Karády-est, Egy este Lady L.-nél, A Nemzeti Színház szerződtette. Énekesnőkét is ismert volt: 1967-ben indult a Táncdalfesztiválon: Mary Zsuzsival énekelt közös duettet, Csakis nekem címmel. A siker azonban csak a hetvenes években köszöntött rá az énekesi pályán: ekkor Karády-dalok éneklésével szerzett országos hírnevet.
1983. augusztus 29-én öngyilkos lett. Kétségbeesett tettének okait máig homály fedi.

Mary Zsuzsi - magyar táncdalénekesnő

(Szeged, 1947. október 13. – Budapest, 2011. december 24.)

1965-ben tűnt fel, amikor elénekelte Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdalát, a Te szeress legalább címűt. Az igazi sikert azonban a III. táncdalfesztivál hozta el számára, későbbi férje, Dobos Attila ekkor szerezte számára a Mama című slágert, ami megosztott első díjat kapott. Ezen győzelme alapján jutott ki a keleti blokk országai számára, Szocsiban megrendezett Táncdalfesztiválra. Itt a Mama harmadik helyezést ért el. Sikerei csúcsán, a hatvanas évek végén váratlanul férjével együtt disszidált, és csak a kilencvenes évek elején tért vissza Magyarországra.
2011. december 24-én budapesti, XII. kerületi családi házában hunyt el. A jelentés szerint holttestére másnap, 25-én találtak rá. Egyes sajtójelentések szerint önkezével vetett véget életének. Az öngyilkosság tényét második férje megerősítette.

Dankó Pista - cigány származású magyar nótaszerző

(Szeged-Fölsőtanya /ma: Szatymaz /, 1858. június 14. – Budapest, 1903. március 29.)

Szülei első gyermekeként látta meg a napvilágot, mindössze kilenc éves volt, mikor édesapját elvesztette. Vele együtt három húga, Irén, Etel és Róza maradtak még félárván. Édesapja halálát követően nem folytathatta az iskolát. Három elemit, egy református, meg egy lutheránus iskolát végzett el. Szeretett olvasni, gyakran kért kölcsön könyveket diáktársaitól, később saját könyvtára is lett. Legjobban Alexandre Dumas, Victor Hugo és Jókai Mór műveit kedvelte.
Két hónapig tanult hegedülni. Hamarosan azonban munkát kellett vállalnia, vályogvetőként kereste kenyerét. Ugyan nem volt virtuóz, de kortársai beszámolói szerint szívéből jött a zene amikor játszott.
15 éves volt, amikor szülőfalujában megszervezte cigányzenekarát, melynek egyben vezetője is volt. A környékbeli tanyavilágban zenéltek, mivel olcsó muzsikusokra volt kereslet, gyakran léptek fel némi pénzért, ételért vagy borért cserébe. Dankó dalköltészetében gyakori motívum volt a rózsa, legalább ötven nótájának címében vagy szövegében megtalálható. Számos betétdalt írt népszínművekhez, nótáinak száma közel félezerre rúg.
Beutazta Magyarországot a daltársulatával együtt, felléptek az Alföldön, valamint a Felvidék nagyobb városaiban. Megfordultak Oroszországban is, játszottak Moszkvában és Szentpéterváron is. Egy anekdota őrzi a következő történetet: a cári udvarban adott koncerttel olyan sikert arattak, hogy az előadás után Miklós herceg odalépett Dankóhoz, és elismerése gyanánt a muzsikus ujjára húzta legszebb briliáns gyűrűjét. A többi vendég látva a jelenetet, rendre odament hozzá gratulálni, s Dankó mindegyik ujjára került egy-egy gyűrű. Miután megteltek a kezei, a következőt mondta egy sóhaj kíséretében: „Drága jó Istenem! Miért adtál nekünk csak tíz ujjat…?!"
Hangjegyek írásához nem értett, így dalait mások jegyezték le. Életén végigkísérte a nyomor. Tüdőbaja egyre súlyosbodott, ekkor a „Pósa-asztal" társasága indított számára gyűjtést, adományok érkeztek az egész országból a gyógyíttatására. San Remóba küldték, ahol egy télen keresztül kúrálták, azonban egészsége már nem tudott helyrejönni. 1903. március 29-én hunyt el, sógora budai lakásában érte őt a halál.
Ötszáz cigány játszotta el az „Eltörött a hegedűm…" című nótát. A szegedi múzeum előtt volt felravatalozva, Pósa Lajos és Tömörkény István mondtak búcsúbeszédet koporsójánál. A Belvárosi temetőben díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Szobra is készült, felállításának ügyét Pósa Lajos szervezte meg. Margó Ede szobrászművész formált meg a dalköltő alakját, és honoráriumot nem kért, csupán a felhasznált márvány árát. Végül 1912. október 20-án állították fel a kész művet Erzsébet királyné szobrától nem messze.

Huszka Jenő - zeneszerző

 (Szeged, 1875. április 24. – Budapest, 1960. február 2.)
Törvényszéki bíró apja tanította először hegedülni, akinek három gyermeke közül Jenő volt a legidősebb. Édesapja otthon gyakran zenélt, többnyire fuvolán játszott. Jenő további hegedűtanulmányait a szegedi Városi Zenedében folytatta, ahol hamar kitűnt tehetségével. Önszorgalomból zongorázni is megtanult, bár erre szülei nem ösztönözték.
Diákkorában két színpadi művet írt, az egyik a "Párbajhősök", amit színházban soha nem mutattak be, de családi körben sikert aratott. A következő műve, a "Levél" című vígjáték, egy szerelmi történet. Merész ötlettel elküldte postán Paulay Edéhez a Nemzeti Színházba, aki rövidesen megküldte elutasító levelét. Huszka Jenő Paulay levele alapján alaposan elemezte művét, és feljegyezte, miben talált hibát. Paulay fel sem tételezte, hogy egy kamasz diák első szárnypróbálgatását olvashatja.
Érettségi után Pestre ment joghallgatónak, de közben beiratkozott a Zeneakadémiára is. Ebben az időben koncertszervezéssel is foglalkozott. Jogi és zenei tanulmányokat végzett. Bár kinevezték a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium díjtalan fogalmazógyakornokának, ő egy év fizetetlen szabadságot kért, hogy Párizsba utazhasson. A Lamoreux-zenekarban első hegedűseként működött, londoni vendégszereplésükön is velük volt.
Hazatérése után munkába állt a minisztériumban. Ott ismerkedett meg Martos Ferenccel, aki később a librettistája lett. 1898-ban volt első színpadi művének premierje: a Tilos a bemenet! című zenés bohózat szövegét Mérei Adolf írta. Megismerkedett az akkor még ismeretlen Fedák Sárival, és számára írta következő darabját. Az 1902. december 20-án bemutatott Bob herceg hatalmas siker lett, ez volt az első magyar operett, amelyet külföldön is műsorra tűztek.
Huszka Jenő 1960.február 2-án tüdőgyulladásban, éjjel kettőkor felesége, Arányi Mária karjai közt hunyt el. 84 évet élt. Sírja a Budapesti Farkasréti temetőben található.

Agárdy Gábor - a Nemzet Színésze

(Szeged, 1922. augusztus 2. – Budapest, 2006. január 19.)
Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész.
Örmény családból származott, nagyapja az örmény holokauszt egyik szenvedő áldozata volt, apját pedig menekülés közben valaki beemelte egy szekérbe és így megmenekült a mészárlás elől. A szegedi Városi Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Fővárosi Operettszínház, majd a budapesti Petőfi Színház, végül a Nemzeti Színház tagja volt, amely örökös tagjának választotta. Ikonfestőként is ismert volt, négy kiállítással lépett közönség elé. Agárdy 2005 szeptemberében került kórházba egy színpadi baleset következtében kialakult szövődmény miatt, ahonnan már nem térhetett haza. Hosszan tartó betegség után, 2006 januárjában, 83 évesen érte a halál.

Bálint Sándor - a legszögedibb szögedi”

(Szeged, 1904. augusztus 1 - Budapest, 1980. május 10.) néprajzkutató

Szeged-alsóvárosi paprikatermesztő családban született. A gyermek Bálint Sándor hamar kitűnt az iskolában jó tanulmányi eredményeivel. A szegedi piaristáknál érettségizett, majd a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett magyar–történelem szakos tanári diplomát, közben egy évig a pesti egyetemen is tanult. A Néprajzi Intézetben intézetvezető mellett díjtalan gyakornok, 1931-ben óraadó tanár a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképző Intézetben. egyetemi magántanárrá habilitálták Néprajzi intézetében Az alföldi magyarság néprajza, különös tekintettel Szeged népére témakörben. Bálint Sándor vállalta az Alföld-kutatást, az Alföld vallási néprajzának kutatását.
Egyetemi tanár, 1962-ben a történelemtudományok kandidátusa lett.
Mélységes, őszinte vallásos meggyőződése miatt szenvedett üldöztetést, 1966-ban kényszerű nyugdíjba vonult. Annyira erőteljes volt Szegeden a vallás-ellenesség, hogy egyik legjobb barátja, sem tudott többet intézni, mint a kényszer-nyugdíjazás. Nyugdíjasként írta meg fő műveit, a Karácsony, húsvét, pünkösd és a Szögedi nemzet című monográfiáit. Főleg a Móra Ferenc Múzeum igazgatója és egyes munkatársak segítették az ő kutatásait, műveinek közreadását.
Számos gyűjtő úton volt az országban, Szegeden már nem annyira a változó, modernizálódó Alsóváros, hanem a hagyományőrző, mély szegénységben élő Tápé nyújtott kutatásainak rengeteg anyagot még 1960-70-es években is. Munkássága két területen kiemelkedő: egyrészt Szeged és környéke, másrészt a magyar katolikus népi vallásosság kutatásában. A néprajztudomány 20. század közepére önállósuló egyik ágának, a vallási néprajz hazai megalapozójának tekinthetjük. Tudományos munkásságát mintegy félezer közleménye, tanulmánya és könyve őrzi.
Halálát baleset okozta: Budapesten egy autó elé lépett. A szegedi Alsóvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Pick Márton

Pick Márk (Szeged, 1843. december 12. – Szeged, 1892. május 11.), szalámigyáros, a Pick Szalámigyár alapítója.
Kereskedőnek tanult, majd gabonakereskedéssel foglalkozott. 1869-ben boltot nyitott, ahol néhány mázsás tételben kezdett szalámit készíteni, hasonlóan más termény- és paprikakereskedéshez. 1883-ban a szalámigyártást külön választotta a Pick cég többi üzletágától. Szegeden olasz szakmunkásokkal beindította a téliszalámi gyártását. Cége 1885-ben kezdi meg a nagyüzemi termelést. Az gyár vezetését 1892-ben, halála után özvegye, majd 1898-ban fia, Pick Jenő vette át. A cég tovább nőtt.

Kotányi János

Kotányi János (Szeged, 1858 – ? ) paprikagyáros, a Kotányi fűszercég alapítója.
1881-ben egy paprikamalmot kezdett el üzemeltetni, amelyben saját keverési receptje alapján készítette el a saját földjén megtermelt paprikát. 1884-ben létrehozta Döblingben az első kihelyezett Kotányi-üzletet. A bécsi Billrothstrasse utcában Kotányi János paprika, konyak, sligovica, borecet és szilva szállítmányozásával és értékesítésével foglalkozó üzletet hívott életre. A Kotányi paprikapor zamatának köszönhetően lett a cég Császári és Királyi udvari beszállító. A gyors gazdasági növekedés további hihetetlen mérvű fellendüléshez segítette a vállalkozást. Kotányi János pedig újabb okos és jövőbelátó beruházást hajtott végre: fűszermalommá egészítette ki az akkor már híres szegedi paprikamalmot, s ötletét olyan metropoliszokba vitte, mint Budapest, Berlin, München, Boston és New York.