Novemberi rózsa

                                                                

   A parányi konyhát betöltötte a gáztűzhelyen párolgó rántott leves köménymagos illata.

 A hokedlin a cirmos félig oldalt feküdve nyalogatta rózsaszín talpacskáit. Mosakodva várta, hogy elkészüljön az egyszerű ebéd.

 Talán főz annyit a gazdasszony, hogy neki is jut belőle.

   Bözsi néni ma itthon ebédel, nem a nyugdíjas házban, ahol egyébként szokott.  

Ma nem érezte jól magát, ma nem kívánkozott emberek közé. A novemberi napfény néha bekukucskált az ablakon, mintha ő is az ebédre várna. 

Néhány évvel ezelőtt ezen a napon nem volt még ilyen magányos. 

Ma már csak az emlékek űznek vele olyan furcsa játékot, hogy szinte hallani véli a halk kopogást.  

 Már felállni készül a kopottas konyhaszékről, amikor ráébred a puszta valóságra. Arcán végigfut néhány könnycsepp.

 Igen, pár éve még ezen a napon a reggeli kávé után férje lesétált a közeli virágárushoz és néhány szál rózsával köszöntötte. 

A kertbe is ő ültette azokat a rózsatöveket, amelyek egész nyáron pompás virágukkal és illatukkal üdvözlik az erre járót.

 – Igazságtalan a sors. – fut át a gondolat Bözsi néni fejében.

 Amióta Bandi bácsit eltemette, azóta volt még néhány halottja, akik kedvesek voltak neki.

 Ma ők is nagyon hiányoznak. És hiányoznak a régi kollegák és kolleganők, akik ilyenkor néhány kedves szóval, köszöntővel fejezték ki jókívánságaikat. 

 Már közülük is sokan elhunytak. 

   És hiányzik a gyermeki szó, amelynél kedvesebb és édesebb nincs a világon! 

 Még fiatal volt, amikor kiderült, hogy nem lehet gyermeke. Először bánkódott miatta, azután beletörődött.   Ma, öregen és magányosan újra felidéződik benne a régi szorongás.

  Odakinn felerősödik a szél és halkan megzörgetik az ablakot. Emlékeiből felriadva pillant az ablakra, amit a fenyőágak simogattak. Mintha vigasztalni akarták volna.

 Közben elkészült a leves, amit az asztalra tesz. Végigfut agyán a gondolat, hogy elég szegényes étel, de az a fő, hogy még ilyen is van! Kevéske nyugdíjából, mire mindent kifizet, hó végére alig marad valami. 

  Nem volt ez mindig így! Két nyugdíjból még jobban telt ilyenkor csirkepörköltre. Mellé nokedlit csinált, hisz Bandi bácsi szerette.

 Most leült az asztalhoz az ablak mellé és ebédelni kezdett. 

 Tekintete kitévedt az üvegen. 

A fenyők között kimagasodott egy rózsaág, melynek a csúcsán egy félig nyílott fonnyatag rozsdaszínű bimbó hajladozott. A fagy már rányomta kézjegyét. Félig lekopaszodott ágaival, zörgő leveleivel magányosan állt a kertben, ahova Bandi bácsi ültette. 

  Bözsi néni fáradt, ráncos arcán átsuhant egy halvány mosoly, az emlékezés furcsa mosolya.