BEMUTATKOZÁS

Sok szeretettel köszöntöm az idelátogatókat! Blogomat újra nyitottam és folyamatosan töltögetem, amennyire a munkám és a családom mellett időm engedi.
Tartalmát tekintve próbálok belevinni mindenből egy keveset.
Érdeklődési köröm elég sokirányú, sok mindent szeretek kipróbálni. Vonzódom a természethez, képeimet leginkább ebben az irányban szerkesztgetem.
Remélem, jól fogod majd érezni Magad és megtisztelsz még a látogatásoddal!
Baráti üdvözlettel: Erzsi

Köszöntő






2013. január 28., hétfő

Szent-Györgyi Albert - Nobel-díjas és Kossuth-díjas magyar orvos, biokémikus.


(Budapest, 1893. szeptember 16.Woods Hole, Massachusetts, 1986. október 22.)

Tanulmányait a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium diákjaként végezte, majd a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytatta, ahol 1917-ben orvosi oklevelet szerzett. Az első világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután külföldön: Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat, a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai-kémia terén. Ezt követően a Cambridge Egyetem-en, F.G. Hopkins biokémiai tanszékén megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd E.C. Kendall támogatásával egy évig az Egyesült Államokban dolgozott. A kultuszminiszter hívására hazajött, és a Szegedi Tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora, majd a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi karának biokémia professzora volt. Később elhagyta az országot, és a Boston melletti Woods-Hole-ban telepedett le. Az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója, majd az USA vezető főiskolája, a Darthmouth College professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta, az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott. Hazatérve, Szegeden olyan növényi forrást keresett, melyből nagyobb mennyiségben lehet kivonni hexuronsavat. Erre a célra a szegedi paradicsompaprika kiválóan megfelelt: 10 liter présnedvből 6,5 gramm hexuronsavat állítottak elő. 1932-ben Szent-Györgyi – és tőle függetlenül J. Tillmans – a hexuronsavat azonosította a C-vitaminnal. Javaslatára a hexuronsavat a skorbut elleni hatásra utalva aszkorbinsavnak nevezték el. Szegeden a paprikából kiinduló C-vitamin gyártás módszerét is kidolgozták. Az élettani-orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert nyerte el "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért". Már Szegeden kezdett foglalkozni az izom működésével, és sikeresen vizsgálta az izom fehérjéinek szerepét az izom-összehúzódásban.(1940-42). A szubmolekuláris vizsgálatok után érdeklődése később a rosszindulatú daganatok felé fordult. Két évtizeden át foglalkozott a sejtszintű szabályozás jelenségeivel. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjának választotta.
A vietnami háború ellen felemelte szavát, élesen bírálva az amerikai kormányt. Az Őrült majom címen kiadott könyvét, amelyben a civilizáció túlélési esélyeivel foglalkozott, máig az egyik legfontosabb háborúellenes művek közé sorolják. Élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte. Vitalitása és életkedve élete végéig megmaradt. Kilencvenhárom évesen hunyt el Woods Hole-ban. Az Atlanti-óceán partján lévő házának kertjében temették el.

1987-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem felvette nevét (Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése