BEMUTATKOZÁS

Sok szeretettel köszöntöm az idelátogatókat! Blogomat újra nyitottam és folyamatosan töltögetem, amennyire a munkám és a családom mellett időm engedi.
Tartalmát tekintve próbálok belevinni mindenből egy keveset.
Érdeklődési köröm elég sokirányú, sok mindent szeretek kipróbálni. Vonzódom a természethez, képeimet leginkább ebben az irányban szerkesztgetem.
Remélem, jól fogod majd érezni Magad és megtisztelsz még a látogatásoddal!
Baráti üdvözlettel: Erzsi

Köszöntő






2013. január 25., péntek

Dankó Pista - cigány származású magyar nótaszerző


(Szeged-Fölsőtanya /ma: Szatymaz /, 1858. június 14.Budapest, 1903. március 29.)

Szülei első gyermekeként látta meg a napvilágot, mindössze kilenc éves volt, mikor édesapját elvesztette. Vele együtt három húga, Irén, Etel és Róza maradtak még félárván. Édesapja halálát követően nem folytathatta az iskolát. Három elemit, egy református, meg egy lutheránus iskolát végzett el. Szeretett olvasni, gyakran kért kölcsön könyveket diáktársaitól, később saját könyvtára is lett. Legjobban Alexandre Dumas, Victor Hugo és Jókai Mór műveit kedvelte.
Két hónapig tanult hegedülni. Hamarosan azonban munkát kellett vállalnia, vályogvetőként kereste kenyerét. Ugyan nem volt virtuóz, de kortársai beszámolói szerint szívéből jött a zene amikor játszott.
15 éves volt, amikor szülőfalujában megszervezte cigányzenekarát, melynek egyben vezetője is volt. A környékbeli tanyavilágban zenéltek, mivel olcsó muzsikusokra volt kereslet, gyakran léptek fel némi pénzért, ételért vagy borért cserébe. Dankó dalköltészetében gyakori motívum volt a rózsa, legalább ötven nótájának címében vagy szövegében megtalálható. Számos betétdalt írt népszínművekhez, nótáinak száma közel félezerre rúg.
Beutazta Magyarországot a daltársulatával együtt, felléptek az Alföldön, valamint a Felvidék nagyobb városaiban. Megfordultak Oroszországban is, játszottak Moszkvában és Szentpéterváron is. Egy anekdota őrzi a következő történetet: a cári udvarban adott koncerttel olyan sikert arattak, hogy az előadás után Miklós herceg odalépett Dankóhoz, és elismerése gyanánt a muzsikus ujjára húzta legszebb briliáns gyűrűjét. A többi vendég látva a jelenetet, rendre odament hozzá gratulálni, s Dankó mindegyik ujjára került egy-egy gyűrű. Miután megteltek a kezei, a következőt mondta egy sóhaj kíséretében: „Drága jó Istenem! Miért adtál nekünk csak tíz ujjat…?!"
Hangjegyek írásához nem értett, így dalait mások jegyezték le. Életén végigkísérte a nyomor. Tüdőbaja egyre súlyosbodott, ekkor a „Pósa-asztal" társasága indított számára gyűjtést, adományok érkeztek az egész országból a gyógyíttatására. San Remóba küldték, ahol egy télen keresztül kúrálták, azonban egészsége már nem tudott helyrejönni. 1903. március 29-én hunyt el, sógora budai lakásában érte őt a halál.
Ötszáz cigány játszotta el az „Eltörött a hegedűm…" című nótát. A szegedi múzeum előtt volt felravatalozva, Pósa Lajos és Tömörkény István mondtak búcsúbeszédet koporsójánál. A Belvárosi temetőben díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Szobra is készült, felállításának ügyét Pósa Lajos szervezte meg. Margó Ede szobrászművész formált meg a dalköltő alakját, és honoráriumot nem kért, csupán a felhasznált márvány árát. Végül 1912. október 20-án állították fel a kész művet Erzsébet királyné szobrától nem messze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése