Rózsák keringővel - pps

Letöltés

József Attila - Csoszogi, az öreg suszter

Csoszogi, az öreg suszter, ott ült háromlábú székecskéjén az ablak mellett, hogy jobban lásson, amikor öltögeti a kemény hegyű szurkos fonalat. Az ablak ugyan éppen nem mondható tisztának, a hideg is behúz rajta – de mit tesz az Csoszoginak, az öreg suszternek, aki, h azt mondja, hogy a cipő meglesz estére, akkor azt úgy lehet tekinteni, mintha maga az újonnan talpalt, tükrös szélű cipő nyikorogna az ember lábán. Igaz, hogy Csoszoginak, az öreg suszternek fűtenivalója sem igen volt, de meg ki hallott olyat, hogy egy szegényember, egy címzetes cipészmester, aki bizony csak foltozó suszter, októberben begyújtson a háromlábú kis vaskályhába. A kályha ilyenkor még a padláson hűl, még előbb szuszogva le kell hozni, és lekefélni a vasporos kefével. Csoszogi, az öreg suszter tehát az ablak mellett ült, az alacsony asztalka előtt, amelyek keresgélni szokott, mert hisz nem lehet olyan könnyen eligazodni a rengeteg szögletes skatulya meg kerek pléhdoboz között. Nagyon sok a lapos skatulya, a szoba is az. Alacsony mennyezetű, mintha görnyedt volna, mint maga Csoszogi, az öreg suszter.

Hogy lehet valódi embernek ilyen kitalált neve? Úgy, hogy néha, amikor jókedvében találták és megkérdezték tőle, hogy s mint van, azt felelte tréfásan: „Hát csak csoszogok, csoszogok.” Persze ilyesmit nem kérdeznek az embertől, ha bosszankodik, nála is csak alkalmakkor érdeklődtek ebben az irányban, amikor a szeme hunyorgásán látni lehetett, hogy no, most még meg is lehetne cirógatni, mert elérti a tréfát. Hogy öreg, az meg különösen látnivaló, ehhez nem kell nagyon szemügyre venni a képéből körös-körül kiálló sörtéket. S hogy suszter, azt ő maga jelentette ki, amikor valaki talpalni-sarkalni való cipőjét hozta azzal, hogy „tessék jól megvarrni, Csoszogi bácsi, lefeslett a kapli!” Aztán ez a valaki még hozzátette, némi kényszeredett mosollyal: „Talpalással egyelőre nem lendítem föl a tisztes cipészipart!” Erre Csoszogi, az öreg suszter, amint vizsgálgatván, az orra elé tartotta az említett lábbelit, mintegy sértődötten, de lassan és határozottan fölemelte fejét, kissé oldalról ránézett a zavart mosolyba burkolódzó péklegényre, és bosszúsan, de önérzetes, tájékoztató hangon odamondotta: „Suszter vagyok én, nem cipész!” Amire a péklegény még zavartabban, még tájékozatlanabbul mosolygott, ő meg, nem kapván választ, széles fekete hüvelykujjával nyomogatni kezdte a cipő kapliját, és a hibák tanulmányozásába mélyedt.

Csoszogi, az öreg suszterhez ezúttal egy gyerek állított be, egy gyerkőc, piszkos szalmaszínű haján hátracsapott sapkában, amelynek hátul úgy lógott ki a bélése, mint ami tömzsi, fekete nyelvet ölt a világra. Az ellenző alatt fakó arc, amelyből zöldfőzelék színű szemek csillantak elő, mint patakocskától derűs oázis a sivatagban, vagy mint a sártól szikkadt cipőre freccsent kenőcs. Kiskabátját nagy emberre szabták, nem kisgyerekre, de nagy ember nemigen hordhatja ekkora foltokkal a könyökén, pláne, ha a varrás mellett már megint feslik a szövetje. A kabát alatt lógott a nadrág, gondolkodásra késztető üleppel; szára vége ott harangozott tenyérnyire a boka fölött. És a cipő. Igen, a cipő. Azt már javítani hozta a gyermek.

– Jó napot! – mondta, amikor belépett. Olyan hangon szólt, mintha még nem döntött volna egészen, hogy nagyon bátor legyen-e, vagy nagyon félénk.

Csoszogi, az öreg suszter csak a szemével nézett oda, meg se mozdította a fejét.

– Mit akarsz? – morogta, mint aki nem akar egészen goromba lenni.

– A mama küldött, hogy tessék kijavítani a cipőmet – felelte a gyerek. – A mama mondta, hogy egy foltot kell rátenni és akkor tart még.

– Hol az a cipő?

– A lábamon – hangzott a világ legtermészetesebb hangján.

Csoszogi, az öreg suszter, hallgatott és működött tovább. A gyerek meg némán csak állt. Csoszogi unta meg hamarabb.

– Talán a lábadhoz varrjam a foltot!?

– Nem, nem, mingyárt levetem – lélegzett fel a gyerek.

Azzal úgy állva, minden fűződzködés nélkül, lerántotta egymás után a cipőt. Nagy tisztelettel akarta átnyújtani, tehát alig fogta és kétszer lepottyantotta. Végül Csoszogi kirántotta a kezéből. De adta is vissza.

– Ezen a cipőn nincs mit javítani.

– Tessék?

– Ezen a cipőn nem lehet segíteni.

– De a mama mondta, hogy csak egy foltot kell rátenni. A mama mondta.

– Nem lehet. Nem állja a varrást. Kérge sincs.

A gyerek vádló, könyörgő, reménytelen hangon megszólalt:

– De így nem lehet benne járni!

– Ne járjon a szád! – dünnyögte Csoszogi. – Nincs olyan rossz cipő, amiben ne lehetne járni. Amelyikben nem lehet járni, az már olyan rossz, hogy azt csináltatni se lehet.

A gyerek halkan, kétségbeesetten mondta:

– De a mama küldött; amikor elment a moziba, hogy hozzam el a Csoszogi bácsihoz, majd meg tetszik csinálni. Ideadta a pénzt is mindjárt.

Csoszogi erre kemény és hajthatatlan lett.

– Úgy, amikor a moziba ment, mondta az anyád, hogy hozd a Csoszogi bácsihoz! Hát mondd meg az anyádnak, azt üzeni a Csoszogi bácsi, vigye a cipődet a moziba, majd ott megcsinálják!

A gyerek erre, ha lehet, még jobban megijedt, szinte siránkozni kezdett.

– Nem a moziban ment a mama, hanem az Újpesti moziba takarítani!

Csoszogi hallgatagon tett-vett, dolgozott. Közben fél szemével oda-oda pislantott az elkeseredetten helytálló, meg sem mukkanó gyerekre. Aztán mégiscsak megszólalt, mintha csak társalogni akarna.

– Te vagy annak a Vanicseknének a fia?

– Én.

Megint hallgattak. Csoszogi összeráncolt szemmel, látszólag nagy gondban bőrszalagot kezdett vékonygatni.

– Neked van öcséd is?

– Van, meg egy húgom is.

– Az öcséd is olyan csirkefogó, mint te, mi?

A gyerek nem tudott mit válaszolni. Megint hallgattak. Végre Csoszogi rezzentette meg a gyereket.

– Hol az a cipő? – kérdezte, mintha csak most hallana róla először, és lerakta az öléből a kaptafára szegezett felsőrészt.

Nézte, forgatta, nyomogatta, miközben – már csak a gyerek kedvéért is – csóválgatta a fejét. Aztán se szó, se beszéd, hozzálátott. Óriási darab foltokat rakott az oldalára meg a talpára, különböző elhasznált bőrökből. A gyerek közben hallgatagon letelepedett az egyik kis székecskére. Végre, vagy másfél óra múltán, ismét lábbelinek lehetett használni a mesterművet.

– Nesze, itt van.

A fiú, örülve a cipőnek, de a rendkívüli foltoktól meglepetten rebegte:

– Köszönöm!

És már húzta is fel. Aztán félénken feltette a kérdést:

– Mit kell fizetni?

Csoszogi hallgatott. A gyermek második kérdésére odadörmögött:

– Húsz fillér. – És krákogott hozzá. Aztán még, a maga számára hozzámorogta: elég olcsó.

– Tessék, Csoszogi bácsi!

Egy ötvenfilléres lapult Csoszogi kemény, szikkadta markába. Csoszogi megnézte, elővette az asztalka fiókjából ragadós pénztárcáját, beléejtette, majd darabonként olvasva, lassan, gondolkozva, gondosan kiszedett nyolcvan fillért, és az ujjai közt oszlopba gyűjtve, belenyomta a gyerek kinyújtott tenyerébe.

– Itt van vissza.

A gyermek számolni kezdett. Kipirult, látszott, hogy küszködik magával. Nyújtotta a számolást, ő maga úgy érezte, hogy egy örökkévalóság óta számol. Végül nagyon kevéssé természetes hangon megszólalt:

– Csoszogi bácsi, többet tetszett visszaadni.

– Nem adtam én.

– Én nem tudom, Csoszogi bácsi. Én ötvenfillérest adtam, Csoszogi bácsi meg pengősből adott vissza.

Csoszogi, az öreg suszter rátámadt a szegény gyerekre. Egy feljebb vitte a hangját, míg végül mintha egészen dühbe gurult volna.

– Ötvenfillérest adtál, én meg pengősből adtam vissza? Annyira a csirkefogáson jár az eszed, hogy azt sem tudod, mit adsz ki a kezedből? Hát azt hiszed, hogy csak úgy lopja az a szerencsétlen anyád a pengősöket? Megszakadhat, te mag így herdálod el a keresetit! Semmirevaló kölyök! Fogd mindjárt a pénzt, te csibész! Széthasítalak, ha meghallom, hogy az anyádat is be akarod csapni, ha neki is csak ötven fillérből adsz vissza! Minden falat kenyérért kár, amit beléd tömnek, te málé! Nem mész mindjárt!?

A gyerek megriadt, kihátrált és becsapta maga mögött az ajtót. De Csoszogi, az öreg suszter még sokáig morgott magában, a fonalat is elszakította, mintha valóban nagyon haragudna.

Móricz Zsigmond - A nehéz kétgarasos

 

A Balázs bácsi arany óraláncán egy régi, vörösre kopott, vaskos négykrajcáros fityegett. Vajon miért viseli azt az ormótlan jószágot, ezt a kétgarasost Balázs bácsi? Sokszor töprengtünk rajta gyerekésszel. Egy szép nyári estén a lugasban, mikor nagyon is bizalmas volt hozzánk, letelepedtünk körülötte, ki székre, ki kőre, ki a füves párkányra, és mesélt:
– Hej, gyerekek, a ti Balázs bátyátok édesapjának nem volt ám arany óralánca, amelyről csak így hiúságból csüggjön egy rézgaras. De még a zsebében se sok négykrajcáros csörömpölt. Pedig lett volna szükség rá, mert mindennap tíz gyerek kért enni az asztalnál. Szegény mesterember volt az én apám, tisztességes asztalosmester. Sokat dolgozott, keveset keresett. Nem is jártunk kackiásan, mezítláb szaladgáltunk nyaranta a jó meleg porban. Én bizony, mi tűrés-tagadás, nem voltam megelégedve a sorsommal. Roppant szerettem volna legalább egyszer egy krajcárra szert tenni, hogy azt vehessek rajta, amit akarok. Gondoltam magamban: rögtön vennék piros nyelű bicskát, tarka falovat, bőrlabdát és egy marék cukrot. Ezekre vágytam abban az időben, és azt hittem, hogy ha egy krajcárt lelnék, mind megvehetném rajta.
De nem kedvezett a szerencse. A mi kis falunkban, úgy látszik, senkinek sem volt elveszteni való krajcárja, legalább én nem találtam egyet sem.
Hanem egyszer nagy dolog történt. Édesapám egy zsebkendő pénzt hozott haza. Valami nagy fizetést kapott meg, éspedig csupa négykrajcárosban. Kiöntötte az asztalra. Még ma is látom, milyen nagy rakás volt. Száznyolcvanhárom összesen. Aki ért a szorzáshoz, kiszámíthatja, mennyi ez. Én csak annyit tudok, hogy sok volt. Emlékszem édesapám, édesanyám nevető arcára. A testvéreim nem voltak odahaza, ezért megengedte most az egyszer édesapám, hogy a pénzzel játsszam. Szétraktam egymás mellé, beborítva vele az asztalt. Hosszú sorokban állítottam fel egymással szembe, mintha katonák volnának, csillagot, falut, tornyot csináltam belőlük.
Végre rám szólt édesapám, hogy seperjem egy zacskóba mind. Bele is raktam, hanem az utolsó darab a markomban maradt, onnan a zsebembe csúszott… Elgondoltam, hogy istenem, ha ezt az egyet is beteszem, azzal már az a nagy rakás nem lesz nagyobb, én meg milyen gazdaggá lehetnék ezzel az eggyel. Azzal a zacskót bekötöttem, átadtam az apámnak, és kisuhantam az ajtón. Egyenesen a boltba vágtattam. Az úton folyvást rajta tartottam a kezem a zsebemen, és egyre tapogattam. A boltban sokan voltak, és én félreállottam, hogy míg várakoznom kell, kiválasztom, amit akarok. Csak a mesebeli bőség szarujában lehet ennyiféle mindenféle jó dolog…! A boltosné egy összetöpörödött, vén anyóka volt. Az volt a szokása, hogy furcsa, szomorú éneklő hangon mondogatta folyvást, hogy kinek mit ád. Patakné sót vett hét krajcárért. A boltosné pedig fújdogálta:
– Hét krajcárért sót… hét krajcárért sót… hét krajcárért sóóót…
Mikor végre kiadta a kezéből, sorra került Lábos Pista. Ez két krajcárért pipaszárat akart. A boltosné rákezdte:
– Két krajcárért pipaszárat... két krajcárért pipaszárat… Nagy sokára került így rám a sor. Míg várakoztam, azalatt csuda történt. A négykrajcáros a markomban eleinte csak meghúzta magát – hanem aztán elkezdett roppant nehéz lenni. Minél tovább gondolkoztam, az arcom annál jobban égett, s annál nehezebb lett a kétgarasos. Már fájt a kezem, a karom, a vállam, a hátam, a fejem, de kivált a szívem.
Végre rám került volna a sor. Már csak egy leány volt előttem. Hanem akkor aztán úgy megijedtem, hogy uzsgyé! – ki a boltból. Meg se álltam hazáig. Berontottam a szobába, odarohantam édesapámhoz, és sírva tettem a tenyerébe a borzasztóan nehéz kétgarasost. Nem tudtam egy szót se szólni, de ő kitalált mindent.
– Miért hoztad vissza? – kérdezte komolyan.
– Mert nagyon nehéz… – zokogtam.
Ekkor aztán így szólt hozzám az édesapám:
– Ez a kétgarasos a tied lesz, őrizd meg, és emlékezzél a mai napra, és jusson eszedbe, hogy milyen nehéz az ilyen kétgarasos!
Hát, fiaim – végezte beszédét Balázs bácsi –, így jutott hozzám a kétgarasos, hogy örökre nyomja a lelkemet. Megmutatta a becsületes, szorgalmas élet ösvényét, amin haladtam

Hangulatváltozások - pps

 

Letöltés:

Zenedoboz - Santana - pps - GYŰJTEMÉNY

 

Letöltés:

Gardaland - pps

Letöltés:

Móricz Zsigmond - Ami megérthetetlen

Kéz a kézben mentek az utcán, Valika és Pannika. Hazafelé mentek az iskolából. A kisutca sarkán el szoktak válni, s onnan Pannika ment a kisutcába, Valika meg a nagyutcába.
De most Valika nem eresztette el Pannika kezét, hanem húzta maga után.
- Na, gyere, na, gyere, nálunk fogsz ebédelni!
- Nem...
- A tanító néni megmondta, muszáj.
- De neem...
Valika nem törődött Pannikával, vitte magával. Erősebb volt, kövérebb és bátrabb. Pannika tudta, hogy a tanító néni megmondta Valikának, hogy kérje meg apukát, hogy adjanak enni egy kis szegény társnőnek, hát nem bánja, Pannikának, akivel úgyis jóban van. És mégsem akaródzott Pannikának, hogy elmenjen Valikával ebédelni. Nem tudta, miért, csak nem akaródzott.
Valika azonban tudta, hogy Pannika ma az övé, s nem engedte volna a világért se, hogy elszökjön tőle. Erősen fogta, húzta, vitte. Büszke volt, és alig várta, hogy a nagy vaskapun bemenjenek, akkor már Pannika nem tud megszökni.
- Anyuka, anyuka! - rohant előre, s kiabálta anyukájának: - Pannika ezután nálunk fog ebédelni húsvétig, a tanító néni mondta.
Az anyuka nevetett, és összecsókolta a kislányát. Nagyon boldog volt, hogy Valika ilyen kedves, aranyos és egészséges. És ilyen drágán tud csacsogni.
- A tanító néni mondta? No, az a tanító néni...
Még egyszer összecsókolta a kislányát, akkor megnézte azt a másik kislányt, akit magával hozott.
- Igaz ez, kislány?
De a kislány egy szót sem szólott, csak lesütötte a szemét, és a ruhája sarkát babrálta.
Valika azonban tovább lármázott:
- Mert ő szegény gyerek, és minden szegény gyereknek el kell menni valahova ebédelni. A tanító néni mondta.
Mindjárt le is kapcsolta a kis táskát a hátáról, s abból kikeresett egy levelet, amit a tanító néni küldött anyukának.
Anyuka elvette, elolvasta, s azt mondta:
- Na, jól van, kislány, akkor csak tedd le a holmidat te is kint az előszobában, aztán menjetek be a fürdőszobába, és jól mosd meg a kezedet. Te is mosd meg azt a kis maszatos praclidat - s ráveregetett a kislánya kezére, s aztán megcsókolgatta annak a maszatos kis kezét.
Beküldte őket a fürdőszobába, s megeresztette a csapot. A víz csorgott a fényes csőből, és anyuka a lavorba vett a vízből, azt letette egy nagyon szép kis fehér székre, s előbb a Valika kezét jól megmosta, újra összecsókolta most már a rózsaszínű kezecskét, s akkor azt mondta a kislánynak:
- Na, most te is mosd meg a kezedet, de jól!
És elment az ebédlőbe, hogy a szobalánynak megmondja, hogy még egy terítéket tegyen az asztalra. Aztán azt mondta a lánynak:
- Ugyan menjen, Rózsi, a fürdőszobába, s mossa meg annak a kislánynak a kezét, de jól! A nagyságos úr nagyon kényes arra, hogy a gyerekek az asztalnál tiszta kézzel üljenek.
Rózsi bement a fürdőszobába. Jó volt, hogy bement, mert a Pannika még most se dugta bele a kezét a lavorba. De ő megfogta a kislányt, s jó erősen megmosta a kezét, az arcát is jól megmosta, s aztán kivette a hajából a saját fésűjét, s azzal meg is fésülte.
- Na - mondta megelégedetten.
Most Valika és Pannika visszamertek az ebédlőbe. Éppen jókor, mert jött a nagyságos úr, s mindjárt azt kérdezte:
- Ki ez a kislány?
Valika a nyakába ugrott az apukájának, s azt mondta:
- Nálunk fog ebédelni húsvétig mindennap!
- Ejha!
- A tanító néni mondta.
Anyuka röviden elmagyarázta a dolgot, és megmutatta a levelet. Pannika ezalatt ott állott, lesütött fejjel, és várt.
- Na, hogy hívnak, kislány? - mondta csöndesen az apuka.
- Pannika - kiáltotta Valika.
- Nem tőled kérdeztem - mondta apuka.
- Mondd csak meg szépen.
- Pannika - mondta erre Pannika.
- Nagyon jó. Hát apádat hogy hívják?
- Édesapámnak - mondta Pannika.
- Te úgy hívod, de más hogy hívja?
- Kendnek - mondta Pannika.
- Más nevét nem tudod?... Varga János?... Vagy Kovács Mihály?... Csak van valami neve. No! Mi a másik neve?
- Nem tudom.
- Ejnye, a te apád még arra se tudott megtanítani... Hát téged hogy hívnak? - fordult a kislányához.
- Valika - felelte Valika.
- Jó, jó, hát engem hogy hívnak?
- Apukának.
- Aj, de szamár vagy, kis csacsi! Hát mások hogy hívnak engem?
- Nagyságos úrnak.
- Ajaj, te is ettől tanulsz már... Mondom, hogy nem jó ez a közös iskola. Elbutítja az ilyen kis gyereket. Hát most gyerünk ebédelni, mert éhes vagyok.
Leültek az asztalhoz. Valika a helyére ült, Pannikának egy székre a szobalány párnát tett, és arra ültette fel, s nevetett rajta.
Az asztalra fehér abrosz volt terítve, s fehér tányérok voltak, és fehér tál a középen. Minden tányéron aranykarika volt belül, de Pannika tányérján nem volt aranykarika, de az is szép volt azért.
Anyuka szedett Valikának, azután szedett apukának, azután szedett saját magának, azután szedett Pannikának is.
- Szereted a levest? - kérdezte tőle, de Pannika nem felelt.
Mikor apuka megette a levesét, azt kérdezte Valikától:
- Hát igazán nem tudod a nevemet?
- Doktor Vadkerti Antal - mondta Valika.
- Na, látod, mindenkinek van neve. Minden embernek, de ez a te barátnőd, ez nem tudja az apja nevét se.
Pannika lehajtotta a fejét.
Leves utáni húst ettek mártással. Az anyuka felvágta a húst apró darabkákra, s a Pannikáét is felvágta, és azt mondta neki:
- Villával kell enni.
Pannika nézte a villát, s megpróbált vele enni, de a hús nem akart megállni rajta.
- Hadd egye csak kanállal, ahogy ő szokta - mondta apuka.
Így Pannika már könnyebben meg tudta enni a húst és a mártást. Kenyeret is aprított bele, de amikor ezen Valika nagyot nevetett, akkor elpirosodott, és újra lesütötte a fejét.
Azután tésztát kaptak. Szép, fehér tésztát, kövér túró volt rajta. Pannikának megengedték, hogy ezt is kanállal egye.
- De azután meg kell tanulnod, hogy kell enni! Látod, Valika milyen szépen eszik.
Mikor az ebédtől felállottak, apuka azt mondta:
- No, kislány, most eredj szépen haza, és mondd meg apádnak, hogy jöjjön el, mert beszélni akarok vele.
Pannika abban a percben kereste a felsőruháját, felvette és ment.
- Megállj csak, hát köszönni is kell! Szépen meg kell köszönni az ebédet, és aztán, mikor az ember elmegy valahonnan, akkor köszön szépen mindenkinek...
De Pannika csak állott, s nem szólott semmit.
- No, majd megtanulja - mondta az apuka. - Húsvétig lesz ideje megtanulni.
Ezt az apuka nagyon szépen mondta, s nevetett is, nem haragudott, de azért Pannika csak újra lehajtotta a fejét, és elment.
Valikát nem engedték ki, hogy meg ne fázzon.
- Aztán megmondd apádnak, hogy rögtön jöjjön el, mert munkát akarok adni neki.
Apuka akkor lefeküdt, s egy óráig aludt, mikor felébredt, már itt is volt az ember. Kiment hozzá a tornácra.
Egy olyan szegény napszámosember állott a tornácon, nagyon rongyos ruhában, s várt. Mikor a nagyságos úr kilépett a tornácra, levette a kalapját, s úgy állott előtte. A nagyságos úr nagy, kövér ember volt, a másik, az kicsi volt, sovány és rossz arcú.
- Hogy híjják kendet?
- Takaró János.
- Jól van... Hát a kislánya itt fog nálunk ebédelni húsvétig mindennap. Megértette?
Az ember nem szólott, csak megbillentette a fejét.
- Ha jól viseli magát, megkapja a kislányom levetett ruháját és cipőjét. Mindent kap, ami neki kell, csak jól viselje magát. Kend miből él?
- Munkanélküli vagyok.
- Mióta?
- Aratástul óta.
A nagyságos úr nézte s hallgatott. Az ember is hallgatott, s a kalapját a kezében tartotta.
- Akkor mibül él?
Az ember megrántotta a vállát, s tovább hallgatott.
- Hány gyereke van?
- Hat.
- Hat?!... Hm... Hogy mer maga hat gyereket vállalni, ha nem tud nekik keresni? No, mindegy... Hát nézze csak, barátom, a lányát elvállalom. Húsvétig mindennap hazajön a kislányommal, és nem kell érte semmit se fizetni, érti?... De én nem akarom, hogy maga úgy érezze, hogy ingyen tartom, hát valamit fog érte csinálni. Ott van a favágító szín... - és megmutatta az udvar hátuljában a színt. - Menjen oda, és vágjon fát. Vág egy kis fát, és rendben van a dolog.
Ezzel megfordult, és bement a házba.
Az ember is megfordult, feltette a kalapját, és elment az udvaron keresztül, az eltakarított hóban a színig, s megkereste a fejszét. Hozzáfogott fát hasogatni. Két óráig vágta a fát, s akkor elment. Nem szólott senkinek, csak Rózsi, a szobalány jött be alkonyat felé, s mondta, hogy az ember már elment.
- Nem baj - mondta a nagyságos úr -, ha elment, elment, pedig adni akartam neki egy pohár pálinkát.
Másnap a kislány nem ment iskolába, s nem jött ebédelni Valikával.
Valika sírt, hogy nincs Pannika.
- Majd eljön holnap.
De Pannika nem jött többet.
Pár nap múlva el is felejtették.
De egy napon a nagyságos úr a városháza előtt meglátta s megismerte az embert. Ott állott a munkanélküliek közt, és sötéten nézett. Megszólította:
- Kend az a Takaró János?
- Én.
- Hát hol a kislánya? Miért nem jön ebédelni?
Az ember nem felelt, csak hallgatott. Sok sürgetésre aztán vadul és mogorván azt mondta:
- Nem szeretem én, hogy azt firtassák, hogy a szegény mibül él.
A nagyságos úr csodálkozva nézett rá, s csak annyit mondott:
- Megérthetetlen. Hát nem sajnálja, hogy a kislánya koplal és éhezik? Hogy micsoda emberek maguk, az megérthetetlen!
Az ember nem válaszolt, csak elfordult, és mogorván nézett maga elé.

Ablak

  Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában,a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen.
A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

Móra Ferenc - A pillangók királya

Mikor én iskolás gyerek voltam, de sok szép lepkét fogtam!
Egyszer valami erdőkerülő vetődött a házunkhoz. Eldicsekedtem neki egy gyönyörű pillangóval.
- Nem sokat ér ez, öcsém, míg meg nem szerzed hozzá a pillangókirályt is.
Majd kőbálvánnyá meredtem, úgy elszomorodtam.
- Milyen az a pillangókirály? Sose hallottam én ilyenről, könyvekben sincs lerajzolva.
- Hja, öcsém, nem is ösmerik ám azt a könyvcsináló urak. Én magam is csak egyszer láttam életemben, pedig én az erdőben öregedtem meg. Kék selyemszárnya van a pillangónak, piros bársonycsipkével. Nagy pörge bajusza, karbunkulus korona a fején. Arról ösmerszik meg leghamarabb, mert az úgy ragyog, mint a szivárvány.
Ettől a perctől fogva nem volt nekem nyugodalmam se éjjel, se nappal. Éjjel mindig a pillangókirályról álmodtam, nappal mindig azt kerestem. Összebolyongtuk a húgocskámmal az egész környéket. Megbújtunk minden bokrot, megkutattunk minden faodút. Hasztalan, hiába. Nem is láttam a pillangók királyát.
Egyszer a húgom megbetegedett. Jöttek-mentek az orvosok, apám-anyám egyre sírt. Én meg akkor is csak arra gondoltam, hogy most már egymagamnak kell a pillangók királyát keresni.
Utoljára már azt gondoltam, hogy elámított az erdőkerülő. Nincs olyan pillangókirály a világon. Ha volna, annyi sok hét óta már meg kellett volna találnom. Nagy-nagy fájdalom fogta el a szívemet, sírva borultam le egy vén tölgyfa mohos tövébe, s utoljára elnyomott az álom.
Nem tudom, meddig aludtam, de mikor kinyitottam a szememet, azt hittem, még csak most kezdek álmodni. Egy hajításra tőlem, vadliliom kelyhében ott ült a pillangókirály. Piros bársonycsipkével szegett kék selyemszárnya kiterjesztve, nagy, pörge bajusza tele virágmézzel. Karbunkulus koronája égett, mint a tűz, ragyogott, mint a szivárvány. Valami tíz pille, mindenféle fajtájú, rajzott körülötte.
Nagyot dobbant a szívem. Szerettem volna elkiáltani magamat, de még a lélegzetemet is elfojtottam, s lábujjhegyen surrantam a liliombokor mögé. Reszketve kinyújtottam a kezemet. Hogy visszahúztam, már benne volt a pillangókirály. Alig fért benne, nagy vergődéssel igyekezett kiszabadulni. Társai szomorú bugással repültek szét.
Repülvést mentem haza. Repített az öröm, aminél nagyobbat azóta sem éreztem. A tornácon apám, anyám zokogott egymásra borulva. Úgy megijedtem, hogy nem mertem eléjük kerülni. Lassan sompolyogtam be a konyhára. A dada a küszöbön sírdogált.
- Rossz fiú, ilyenkor kell hazajönni?! Margitka haldoklik.
Hallottam is, nem is, amit mond, rohantam be a szobába nagy ujjongva:
- Megvan, megvan!
A húgom hörögve hánykolódott kis fehér ágyán. Arca olyan volt, mint a láng, pedig a nyitott ablakon tódult befelé a hűvös esti levegő. Felém fordította bágyadt szemét.
- Mi van meg?
- A pillangókirály.
Hirtelen fölvillant a tekintete.
- Mutasd meg, bácsikám! Add nekem, bácsikám!
A világ egyet fordult velem. Istenkém, ha odaadom neki a pillangót, forró kezével mind leveri a tündöklő porát. Behasítja a szárnyát. Tán még a koronáját is letöri. De mikor olyan szívrehatóan könyörög.
- Hát nem szereted Margitkát? Nem adod ide?
Nagyot sóhajtottam, és lesoványodott kis kezébe tettem a lepkét.
- Nagyon vigyázz rá, az Isten áldjon meg. Most már add vissza, ha megnézted.
Nézte, nézte a gyönyörű teremtést, szelíden megsimogatta, aztán a tenyerébe fektette, és földobta a levegőbe.
- Eredj haza, szegény pillangókirály, a magad országába. Mért bántanának téged, mikor te se bántasz senkit.
Azzal befordult a fal felé. Én elsikoltottam magam, de már hiába. A pillangókirály nekivágott egyenesen az ablaknak, és úgy kilibbent rajta, hogy azt se láttam, merre száll.
Azt hittem, meghasad a szívem. Behúzódtam a sarokba haragos-dacosan, s ki nem mozdultam volna onnan a világért. Margitkát elővette a láz, sírt, kiabált, félrebeszélt, kis testét egyre jobban gyújtogatta a forróság. Apa, anya, orvos bácsi egyre rakosgatta rá a jeges borogatást, de nem használt semmi. Édesanyánk elájult, átvitték a másik szobába, átment vele apa is, az orvos is. Magam maradtam a beteggel.
Egyszerre valami zúgást hallok az ablak felől. Odatekintek, hát látom ám, hogy visszajött a pillangókirály. De nem egyedül, hanem egész országa népével. Nagy pávaszemek, rókapillék, gyászpillék, tarka szárnyú szenderek százával jöttek, tódultak be az ablakon. Legelöl a koronás pillangókirály. Odaszálltak Margitka fölé, s harmatos szárnyukkal elkezdték legyezni, hűsíteni. A pillangókirály a szeme fölé repült, s addig legyezgette, cirógatta, míg szép csendesen le nem csukódott. Akkor aztán zümmögtek, búgtak szelíden, lágyan, s egyenként kirepültek az ablakon. Utoljára maradt a pillangókirály.
Mire apa bejött, Margitka nyugodtan, csendesen aludt. Még mosolygott is álmában, valami nagyon szépet álmodhatott. Reggelre nem volt semmi baja se. Pár nap múlva már virágot is szedett anyukának.
Én sohase mondtam el senkinek, mit láttam azon az éjszakán, de azóta többet sohase fogtam pillangót. Még ma is, ha törött szárnyú lepkét látok az út porában, mindig fölemelem, és fölteszem valami faágra. Hátha meggyógyul, mint ahogy az én húgom meggyógyult.

Anyák napja

    

  Egy nő attól lesz anyává, hogy gyermeket hoz a világra.

Jómagam négy gyermeknek adtam életet.

   Anyák napján először is Őket, a gyermekeimet szeretném köszönteni, hiszen általuk lettem anya…

Nem mindig sikerült jó anyának lennem, de próbálkoztam…Több-kevesebb sikerrel…

     Egy anyának sok dolga van…

A legfőbb dolga, hogy ANYA legyen….aki életet ad, gondoz, ápol, tanít, jutalmaz, fegyelmez, játszik. Mesét olvas,… mond… esetleg ír..

Gyermekeim egyik kedvenc meséjével köszönöm nekik, hogy anyává tettek!

 

                            A két kis barát.

  Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerek erdő. Annak az erdőnek a szélén élt egy szegény ember a feleségével és gyermekével. Nem volt egyéb gazdagságuk, csak egy soványka kismalac.

   Reggelente kiengedték és a kis malacka azt eszegette egész nap, amit az erdőben talált.

Egy napon a kismalac olyan messze ment az erdő bokrai között, hogy eltévedt.

Bármerre nézelődött, semerre sem találta a hazavezető utat. Búsan leült egy vakondtúrásra és csendesen sírni kezdett. Maszatos pofikáján esőként peregtek a könnyek. Lassan beesteledett és ő egyre szomorúbb lett.

  Egyszer csak a közeli fa mögül egy aprócska tüskés állatka bújt elő.

      - Szervusz! Te ki vagy és miért sírsz? – kérdezte.

      - Röfi vagyok, a kismalac. Azért sírok, mert eltévedtem.

      - No, ne sírj! Én Tüsi vagyok, a kis sün. Tudod mit? Legyünk barátok! Már sötét van, az utat nem találjuk meg, de gyere velem.

Azzal elindult a malacka előtt, aki óvatosan követte. Nem sokára egy hatalmas vadrózsabokor elé értek.

- Itt vigyázz, nehogy a tövisek megszurkáljanak! – szólt Tüsi.

Széthajtotta a szúrós ágakat, mely mögött egy tágas barlang volt.

-         Gyere beljebb és ne félj! Itt megleszünk reggelig, s akkor hazakísérlek.

Megvacsoráztak, megmosakodtak, beszélgettek még egy kicsit, s utána lefeküdtek aludni.

Reggel madárcsicsergésre ébredtek. Röfi nagyot nyújtózott, majd fürgén kibújt az ágyból. Sietve megreggeliztek és elindultak a harmatos erdőbe, megkeresni az utat, ami az erdő széléhez vezetett. Hamarosan meg is találták.

Röfi hálálkodva mondott köszönetet Tüsinek az éjszakai szállásért és a finom ennivalóért.

Tüsi szerényen csak ennyit mondott:

- Ne köszönj semmit, hisz barátok vagyunk. Tudod, az őszinte barátságnál nincs szebb a világon. Biztosan te is megtetted volna értem ugyanezt. S ki tudja, talán még te is fogsz egyszer segíteni rajtam!

Azzal elbúcsúztak egymástól. Röfi boldog visítozással szaladt a ház felé, ahol a szegény ember már azt hitte, hogy egyetlen vagyonkájuk a farkas vacsorája lett.

A gyerekek is megörültek nagyon, hogy kis kedvencük hazatért. Röfi saját nyelvén próbálta elmesélni kalandját, amit persze senki sem értett.

  Néhány nap múlva a kismalac ismét az erdő csemegéit szedegette, amikor ismerős hangot hallott: sírást-jajgatást. Elindult a hang irányába és szörnyű meglepetésére Tüsit látta ott, egy rókacsapda foglyaként. Szegény kis süni figyelmetlen volt és az egyik első lábát becsípte és eltörte a csapda.

Röfi rögtön odasietett és teljes erejével szétfeszítette a csapdát. Óvatos mozdulattal kiemelte kis barátja törött lábát. Két apró faágból és szederindából sínt készített a süni lábára. Gyengéden csinálta, hogy barátjának minél kevesebb fájdalmat okozzon. Azután ágakból és falevelekből aprócska hordágyat is csinált.

- Jajj, de jó hogy erre jártál, de jó, hogy rám találtál! Nem is tudom, mi lett volna velem nélküled!

- Ne hálálkodj, hisz te mondtad, hogy az őszinte barátságnál nincs szebb a világon! De most már ne mozogj annyit! Feküdj ide óvatosan, s hazahúzlak.

Felsegítette sünit a hordágyra. Amint mondta, úgy is tett. A már jól ismert vadrózsabokornál leemelte barátját és bevitte a barlangba. Vigyáznia kellett, hogy süni tüskéi meg ne szurkálják, ne történjen baj.

Odabent finom mozdulattal letette az ágyra. Enni-inni is készített a csöppnyi szekrénykére, hogy süninek ne kelljen felkelnie. Azután elköszönt, s megígérte, hogy másnap újra eljön.

- Csak aztán el ne tévedj! – mókázott vele süni.

- Másnap hatalmas kosár friss bogyóval és egy csokor mezei virággal el is jött a kismalac. És így is tett még jó néhány napig.

Tüsi hamarosan teljesen felépült.

Aztán egy szép napon együtt elmentek Röfiék házához. A gyerekek nagy örömmel fogadták a kis sünit is. Boldog játszadozással teltek a napok és mind a ketten örültek, hogy ilyen jó barátok lettek. A gyerekek is megosztották velük jókedvüket.

Még ma is vidáman játszadoznának, ha azóta meg nem nőttek volna!

   

A szelén fontossága

A szelén két alapvető tulajdonsága a kitűnő antioxidatív hatása és az a jótékony képessége, hogy a nehézfémeket magához köti. Mindkét funkció védi a testi sejteket a szabad gyökök támadásától, és erősíti a szervezet védekezőképességét. Így a kielégítő szelénellátás nagyon sok betegségtől megóvhat. Sajnos azonban ma a legtöbb embernek messzemenő következményekkel járó, nyilvánvaló szelénhiánya van.

Elterjedt a szelénhiány

A szelén egy esszenciális nyomelem, ami azt jelenti, hogy egyrészt létfontosságú, másrészt csak nyomokban van rá szüksége a szervezetünknek. Mindenesetre ezt a csekély mennyiséget rendszeresen be kell vinni a táplálékon keresztül, mivel a szervezet a szelént nem képes maga előállítani. Kizárólag a növények képesek a föld mélyén található szervetlen szelént a gyökereiken keresztül felvenni és tárolni. Mi végül ezeknek a növényeknek a fogyasztása révén jutunk szerves szelénhez, és így fedezhetjük szervezetünk szelénszükségletét. Ennek előfeltétele azonban, hogy a növények szelénben gazdag talajban fejlődhessenek. Ma azonban ez ritka eset, mert Közép- és Észak-Európa számos területén, valamint a világ sok más régiójában a talajok ijesztően szegények szelénben. Mivel az emberek szelénben szegény növényeket fogyasztanak, nem csoda, hogy a szelénhiány általánosan elterjedt jelenség.

A szelén nélkülözhetetlen az egészséghez

A szelén különböző koncentrációban szervezetünk minden szervében és szövetében megtalálható. Szelénhiánynál automatikusan a szelénkészlet újrafelosztására kerül sor. A kevés rendelkezésre álló szelén elsősorban azokba a szövetekbe és szervekbe épül be, amelyek a létfontosságú funkciók fenntartását szolgálják. Ide tartozik főként a hipofízis, a tobozmirigy, a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy, a hasnyálmirigy és a mellékvesék. De a nemi szerveket és a központi idegrendszert is feltétlenül el kell látni szelénnel, hogy megfelelően működhessenek. Ez világossá teszi, milyen fontos a szelén minimálisan szükséges mennyisége ellenére a szervezet egészségének megőrzéséhez.

A szelén védi az összes sejtet

A szelén a legfontosabb antioxidánsokhoz tartozik, amelyek a szervezetet védik a veszélyes szabad gyököktől. A szabad gyökök először a sejtfalakat támadják meg, majd a sejt belsejébe jutnak, végül elpusztítják az egész sejtet. Ez a legkülönbözőbb betegségek kezdete. A szembetegségek, a szív-érrendszeri betegségek és a daganat éppúgy ide tartozik, mint a szklerózis multiplex és a Parkinson-, az Alzheimer-kór és sok egyéb. A krónikus gyulladásos folyamatokkal együtt járó betegségeket – mint amilyen pl. az ízületi gyulladás, a fekélyes vastagbélgyulladás, a pajzsmirigygyulladás stb. – a szabad gyökök tartják fenn, mivel újra és újra új gyulladásokat váltanak ki.

Így fedezhetjük szelénszükségletünket

Integráljunk étrendünkbe lehetőleg sok szelénben gazdag élelmiszert. A legjobb növényi szelénforrásokhoz tartozik a paradió, a kókuszdió, a kókuszolaj, a kókusztej, valamint a szezám. De a hüvelyesek, a fokhagyma, a vargánya, a napraforgómag, a köles és a teljes kiőrlésű termékek is jó szelénforrások. Az állati eredetű táplálékok közül a marha-, borjú- és csirkehús, a tojássárgája, a hering, a homár, a tonhal és a pisztráng számít jó szelénforrásnak.

Gyógynövényekkel májunk jó működéséért.

A máj felelős a vér méreganyagoktól való megszűréséért és a salakanyagok anyagcsere funkciók útján történő karbamiddá alakításáért, amely a vizelettel kiürül  a szervezetből. Epét termel, amely segíti a zsírok és szénhidrátok emésztését.                                                                                                                                          Minél súlyosabb a májprobléma, annál inkább ajánlott alkalmazni ezeket a gyógynövényeket. A máj egészségének fenntartására egy kettő rendszeres használatát érdemes megfontolni.

1, Máriatövis (szamárkóró): Ez a leginkább ajánlott gyógynövény a máj táplálására és annak megóvására a mindennapi méreganyagoktól. Máriatövis kapszulában vagy kivonatként is hozzáférhető, sylimarin, amely a magvakban található aktív összetevő (hatóanyag).
A máriatövis a százszorszépek családjába tartozó virágzó növény, őshonos Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Klinikailag bizonyított, hogy javítja a májfunkciót és gyógyítja a májkárosodást. A standard 80 %-os sylmarin tabletta és kivonat formájában kapható, 100-1000 mg-os dózisban ajánlott.                                                                                                                                                             Májproblémával küzdők esetén napi háromszor 300 mg az ajánlott mennyiség. Akár a máj gyógyítására, akár védelmére használják, a máriatövist annyi ideig lehet szedni, ameddig csak akarjuk. A legjobbak a máriatövis magjából otthon is elkészíthető forrázat.
2, Pitypang: egy másik biztonságos májműködést segítő gyógynövény, időnként máriatövissel keverik kapszulákban, mely tökéletes kombináció. Mások inkább a kivonatokat és a pitypang teát kedvelik.  Azok a furcsa gyökerek kis sárga virágokkal, amelyekre sokan panaszkodnak, ha megjelennek a pázsiton, valójában pitypangok.
Amellett, hogy a legfontosabb vitaminok forrása, a növény tele van vassal, káliummal és cinkkel is. Legfontosabb funkciója az epetermelés stimulációja, elősegítve a híg világos epe termelődését.
3, Burdock gyökér: könnyen lehet belőle teákat készíteni, az ayurvedikus orvoslásban kedvelt vértisztító.
Stimulálja az epeáramlást, miközben segíti a májsejtek regenerációját. A kis burdock gyökér darabok ideálisak forrázatok előállításához. Hagyjuk, hogy a gyökér megduzzadjon a beáztatás során.
4, Articsóka (cynarin): ez a gyógynövény is segíti az epetermelést és áramlást. Segíti megelőzni az epekövek kialakulását. Szárított levelek, vagy szárított levelek és virágok kombinációját használják oldatként.
5, Kurkuma (curcumin): Ez a legismertebb és leginkább (klinikailag) tesztelt gyógynövény gyulladásokra. Mivel a legtöbb májbetegség gyulladásos, bölcs dolog alkalmazni bármilyen májgyógyító kúrában.
Kapszulák készen kaphatóak, de a maximális felszívódás érdekében azokat vegyük meg, amelyekben piperin is van, a fekete bors egy aktív összetevője, amely segít tápanyagokat kinyerni az ételekből.
Mások azt ajánlják, hogy ürítsük ki a kapszulát és keverjük extra szűz olívaolajba, majd hajtsuk le. Hagyományosan felmelegített zsírral szokás keverni, mint a tej vagy a kókuszolaj, hogy növeljük a kurkuma szervezet számára történő felhasználhatóságát. Májvédő hatású a szénhidrátokban dús, étrend,a rövid és közepes szénláncú olajokban gazdag(kókusz olaj), és a fermentált fehérjék (pl. sajtok, kefir, joghurt).

Húsvét

Minden kedves Látogatómnak kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

Önmagunkért - magnéziummal.

     A magnéziumhiány megakadályozza a fogyást. Optimáljuk tehát magnéziumszintünket, és legyünk végre karcsúak.

A magnéziumhiány hizlal

Ha a szervezetben hiányoznak az ásványi anyagok, amelyek a manapság előnyben részesített iparilag feldolgozott élelmiszerekben már nincsenek jelen, akkor gyakran léphetnek fel szabályos evési rohamok. Ezek gyakran csak az ásványi anyagok, pl. a magnézium iránti igényt fejezik ki. Tehát egyre több feldolgozott élelmiszert és üres kalóriát eszünk, melyek növelik súlyunkat, de a tápanyagok iránti szükségletünket nem elégítik ki. Ez azonban csak a kezdet. A magnéziumhiánynak sokkal nagyobb horderejű következményei vannak – nemcsak a testsúlyra, hanem az egész anyagcserére.

A magnézium gátolja a zsírbontást

A magnézium és a B-komplex vitaminjai szorosan együttműködnek, hogy a fehérjék, zsírok és szénhidrátok emésztését, felszívódását és hasznosítását szabályozzák. Speciális enzimeket aktiválnak. Ha hiányzik a magnézium, vagy egyszerűen túl kevés áll rendelkezésre, az a táplálék hiányos feldolgozásához vezet. Ennek eredményeként különböző panaszok léphetnek fel. Ide tartozik elsősorban a vércukor-ingadozás, amely előbb vagy utóbb túlsúlyhoz vezethet. A tartósan megemelkedett vércukorszint ezen kívül szöveti károsodásokat okozhat az idegekben és az erekben is. Nő a szívbetegségek rizikója. A szövetek helyreállításához megint csak magnéziumra lenne szükség…

A magnézium blokkolja a hizlaló géneket

Miután felfedezték a hizlaló géneket, sokan azt hiszik, a túlsúly örökletes, és semmit nem tudnak tenni ellene. A dolgoknak ez a nézete nagyon kényelmes, mert így tovább lehet folytatni a rossz hizlaló szokásainkat, miközben a géneket tesszük felelőssé a túlsúlyért. Állatkísérletek azonban kimutatták, hogy csak azoknál az egereknél aktiválódtak az elhízásért felelős gének, akik nem kaptak elegendő B-vitamint. Ha azonban elég B-vitaminnal látták el őket, akkor karcsúak maradtak, illetve azokká váltak. A B-vitaminok viszont csak akkor képesek aktívan részt venni az anyagcsere-folyamatban, ha a magnézium is jelen van. Magnézium nélkül a B-vitaminok tehetetlenek, és nem képesek befolyásolni a géneket. Azaz elegendő magnézium jelenlétében a hizlaló gének nem aktiválódnak, és könnyűszerrel karcsúak maradhatunk, illetve lehetünk akkor is, ha hizlaló génekkel rendelkezünk.

A hasi zsírpárnánk egyik legfőbb ellensége is egy magnéziumenzim segítségével jön létre. A szintetizálás képessége nagymértékben csökken, ahogy a magnézium hiányozni kezd a szervezetből, és annál nehezebb lesz elveszíteni a zsírt a hasi és csípőtájékról. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fogyókúrák csődöt mondanak, ha nem kerül napról napra elegendő mennyiségű magnézium az étrendbe.

Magnézium az élelmiszerekben

Túlsúly esetén tehát rendkívül fontos a magnéziumellátás optimálása. Magnéziumban gazdag élelmiszerek például az amarant, a quinoa, a tengeri alga, a tökmag, a napraforgómag, a mandula, a szárított gyümölcsök (pl. banán), a dióban, a mogyoróban, a fiatal fejes salátában és a leveles zöldségekben különösen sok a magnézium. Ugyanez érvényes a hüvelyesekre, például a szójababra, a borsóra vagy a lencsére. A banán, a burgonya, a paradicsom, valamint a tengeri halak és a tenger gyümölcsei is sok karcsúsító hatású magnéziumot tartalmaznak, így ezekkel is érdemes minél gyakrabban kiegészítened étrendedet.

A szívnek is magnéziumra van szüksége:

Az emberi szív hajnaltól napestig minden pillanatban robotol: 70-szer ver percenként, százezerszer naponta. Ahhoz, hogy meg tudjon birkózni ezzel a hatalmas erőfeszítéssel, óriási mennyiségű tüzelőanyagra van szüksége. Az azonnal elillanó, lobbanékony glükóz nem elegendő, vastag széntéglákra van szüksége, valódi zsírmolekulákra. Ahhoz, hogy teljesen el tudja fűteni ezeket, a szívizomsejteknek természetesen sok kicsi energiaégető kamrára, mitokondriumra is szüksége van. Azok pedig ismét csak magnéziumot igényelnek. Ez az ásvány gondoskodik a hormonális és az idegingerek révén az állandó szívverésről, következésképp meg is előzi a szívritmuszavarokat, továbbá vérnyomás-szabályozóként és -csökkentőként hat, illetve aktívan részt vesz a sejtlégzés folyamatában, ezáltal pedig az energianyerésben.

Zenedoboz - Rock and Roll - pps - GYŰJTEMÉNY

Letöltés

Természetfotók - Szabó Bálint képeiből - pps

Letöltés

Szeretettel Valentin napra - pps

Letöltés: